 A 2005. év folyamán határoztuk el, hogy meglévő
népviselet-gyűjteményünket bővítjük, és a múzeum anyagi körülményeihez
képest újszerű, látványos formában kiállítjuk.
Páll János és neje
(Gyergyócsomafalva.
Fotó: Vámszer Géza, 1963.) |
A gyűjtést a
Gyergyói-medence falvaiban végeztük, számos értékes viselet-darabot
sikerült beszereznünk. Célunk az volt, hogy minden gyergyói település
(Gyergyószentmiklós, Gyergyócsomafalva, Gyergyóújfalu,
Gyergyószentmiklós, Kilyénfalva, Gyergyóremete, Gyergyóditró,
Gyergyóalfalu, Tekerőpatak, Szárhegy, Borzont, Vasláb) legalább egy
teljes viselet-együttessel szerepeljen a kiállításon. Az eredmény:
huszonegy teljes viselet, emellett számos értékes és szép ruhadarab
(rokolya, hárászkendő stb.) segítségével tudjuk szemléltetni a
látogatók számára a XIX. század végének, illetve a XX. század első
felének hagyományos viseletét. A férfi és női viseletek között nyári,
téli, böjtös, hétköznapi összeállítások láthatók, ugyanakkor a
hagyományos székely viselet mellett egy román és egy csángó pár,
illetve egy cigány női viselet is szerepel. A kiállítás bevezető részét
a hagyományos házi textilkészítés eszközeinek kiállítása képezi, a
tilolástól egészen a szövésig/mosásig igyekeztünk szemléltetni azokat a
tárgyakat, melyek a ruházat elkészítésénél szerepet játszottak.
Fonó asszony
(Fotó: Vákár László,
XX. század eleje) |
Igyekeztünk olyan fényben megvilágítani vidékünk hagyományos viseletét,
hogy annak hatására a helyi közönség a saját portáján gyakorta őrzött,
de esetenként kevésbé megbecsült viselet-elemeket újraértékelje, és a
jövőben tárolásukra, megőrzésükre nagyobb gondot fordítson. A
kiállítást megelőző tárgygyűjtések alkalmával ugyanis számtalanszor
tapasztaltuk, hogy értékes darabok sínylődnek, enyésznek el: az
értéktelennek ítélt, a napjaink társadalmi, gazdasági, esztétikai
kontextusaitól már régóta elidegenedett viseletet gyakran eltüzelik,
megsemmisítik.
A kiállítás látványterve és a gipszből készült élethű bábuk Baróti
Hunor képzőművész munkáját dicsérik. Jelentős szakmai támogatást
köszönhetünk Gálné Kovács Irma néprajzkutatónak, munkánkat ugyanakkor
számos más személy is segítette. Az ünnepélyes megnyitóra 2006.
december 6-án, a Szent Miklós napi búcsú (és egyben Gyergyószentmiklós
város ünnepnapja) alkalmával került sor.
A gyűjtés és a kiállítás anyagi költségeihez a magyarországi Nemzeti
Kulturális Alap (NKA) tetemes összeggel járult hozzá, a támogatást
ezúton is köszönjük.
Székely férfiak viseletben
(Gyergyóditró. Fotó: Vámszer Géza) |
Gálné Kovács Irma:
A gyergyói székely viselet
Férfi viselet
Azt tartják róla, hogy eredetileg katonai viselet volt. A zsinórozás
színéről különböztették meg, hogy melyik katonai egységhez tartozott.
Az alfalviak zsinórozása fekete volt, s a mai napig is a székely
harisnyát fekete zsinórral díszítik. Búzás Gerő gyergyóalfalvi plébános
az 1937-ben megjelent Hargitai lélektorony című könyvében a férfiak
fényes fekete csizmájáról és egyesek briccses (vagy priccses)
nadrágjáról szól. Az asszonyok a férfiaknak gyapjúból egész rend ruhát
is szőttek négyesen, és megványoltatták. Ha téli ruhát varrattak
belőle, az ujjast báránybőrrel kibéleltették, hogy jó meleg legyen.
Mások csak bélést tetettek bele. Hétköznap egyesek bakancsot is
hordtak. Az erdőlésre főleg télen legalkalmasabb volt a bocskor, mert
azt nagyon szorosan lábra tekerhették, és nem ment bele a hó. 1953-ban,
amikor Gyergyócsomafalvára jöttem, az Akadán utcában lakott olyan öreg
ember, aki a mindennapi viseletben a székely harisnya mellé a bocskort
viselte. Volt olyan is, aki tornacipővel társította nyáron.
Asszonyok székely viseletben
(Gyergyóditró. Fotó: Vámszer Géza) |
Egyesek a mindennapi viseletre a székely harisnyát csak szimplán
megvarrták, nem zsinórozták fel. A talált darabok ezt a tényt is
többszörösen igazolták. Van olyan fénykép is, melyen az öreg székely
rongyos, foltos székely harisnyában szánt, vagy szálfát vontat a
Gyilkostó felől.
Női viselet
Sokkal változatosabb és színesebb, mint a férfi viselet. Az évszázadok
rárakták, ráakumulálták a különböző elemeket. Rendszerint inkább a női
viseleten keresztül különböztették meg az egyes községek, tájegységek
viseletét. A hagyományok azt igazolják, hogy a Gyergyói-medencében a
rokolya (szoknya) csíkos szőttes volt. Tarisznyás Márton
gyergyószentmiklósi múzeumigazgató megbízásából 1963-ban Vámszer
Gézával Gyergyócsomafalván felleltároztuk a Páll Jánosék háztáji
gazdaságát, életszerét. Régi szokás volt, hogy attól függően, hogy a
lány milyen gazdag volt, 6-tól 18 darab rokolyát vitt magával férjhez.
Jula néninél 21 darabot számoltunk össze. Ez a gyűjtemény, ahogy Jula
néni meghatározta, azt igazolta, hogy a legszélesebb táblás csíkos
rokolya a remetei volt, utána következett az alfalvi. A legkeskenyebb
táblás a csomafalvi volt.
Öreg székely
(Gyergyószentmiklós.
Fotó: Vákár László) |
Olyan időszak is volt, amikor a csíkozás változott kortól, ünnepnaptól
és vagyoni helyzettől. Nagyböjtben például csak olyan rokolyát vettek
fel, amelyik kék-fekete csíkos volt. A kisböjtiben már lehetett
drapp-barna-fekete-kék-bordó. A zöld csíkosat csak olyan valaki
viselhette, akinek erdője volt. A színek ugyanis szimbolikus értékkel
rendelkeztek. A piros, a vér színe, a fiatalságot jelentette, a fekete
a földet és a gyászt, a barna a földet, a zöld az erdőt. A kék a Mária
színe volt, jóllehet, hogy az egyház liturgikus színei között nem
szerepelt a kék, de amikor Mária névnap volt, az oltárt mégis kék
terítővel díszítették. A fehér a tisztaság és a halál színe volt. Az
első áldozók, ha nem népviseletbe, akkor fehér ruhába öltöztek. A
rózsafüzéresek a halottvivők, gyertyavivők fekete ruhájára fehér
kötényt és fehér fejkendőt kötöttek. A század elején még fehér kesztyűt
is hordtak, ami a polgárosodás jele volt. Karácsonykor az oltárt
fehérbe öltöztetik, húsvétkor pirossal hímzett terítőt használnak.
Pünkösdkor szintén piros az alkalmas. Az évközi a zöld. A megfosztott
oltárokat böjtben Alfaluban lilával takarják le (a lila a Mária Terézia
gyászszíne), Gyergyószentmiklóson a kéket használják. Alfaluban az
Inventáriumban lehetett adatot találni arról, hogy régebb is a kéket
használták böjtben: „Vagyon egy oltárterítő szedett, kék, böjtös, anno
1694.”
Székely család
(Gyergyócsomafalva.
1930-as évek) |
A menyecskék a piros-fekete-barna csíkos rokolyát használták. Az egész
medencében ezt a színösszeállítást lehetett legtöbbet kapni. A fiatalok
pedig a piros-feketét kedvelték.
Van ismeretünk fejtős rokolyáról Malonyai Dezső: A magyar nép művészete
III. kötetéből (1905). Itt mutatja be a gyergyóalfalvi Simó Anna házát,
az 1930-as években kiadott képeslapokról. Az ezer székely leány
ünnepségről Dr. Domokos Pál Péter a Gyergyói-medencében a legszebb
csíkos viseletnek a gyergyóújfalvit tartotta. Volt olyan időszak is,
hogy az egész medencében egységes volt a viselet. A mellény és a kötény
is, mint napjainkban a gyergyóújfalvié, egy időben csíkos volt, akár a
rokolya, csak keskenyebb táblásan.
Román pásztorasszony
viseletben (Gyergyószentmiklós.
Fotó: Vákár László) |
Az 1930-as években, hogy a Gyergyói-medence népviselete színesebb
legyen, Gál Ferencné és Páll Gáborné megyei nagyasszonyok az egyes
falvak kötényeit megváltoztatták. Ditróé lett a piros, a piros
mellénnyel, Szárhegyé lett a zöld kötény, Remetéé a drapp, Csomafalváé
a fekete, Alfalué a fehér, Újfalué maradt a csíkos. Az idők folyamán
úgy átment a tudatba, hogy így tartják eredetinek. Ugyancsak ilyen nagy
hatással volt a rokolyákra a gyergyócsomafalvi Ágoston János szövödéje
az 1950-es években, ott ugyanis piros-fekete csíkos szőttest szőttek.
Gyimesi csángó férfiak
(A fotó Gálné Kovács
Irma tulajdona) |
Gyergyószentmiklóson elárusító üzlete is volt, az egész medence innen
szerezte be a rokolya-anyagot. Ez a gyár a sepsiszentgyörgyi szövödével
állott kapcsolatban. Mikor Csomafalván a gyár felbomlott, a munkásokat
és a felszerelést is ide vitték le. Piros-fekete csíkos anyagott
szőttek, és így hintődött el a köztudatban, hogy márpedig a
Gyergyói-medence eredeti rokolya-anyaga a piros-fekete.
Ez a változás az elkészítésimódban hozott be újat: kezdték lerakottan
megvarrni. Az asszonyoknak a feketére, a lányoknak a pirosra. A rakás
kiküszöbölte a fekete bársony szalagot a rokolya aljáról (ez jó is
volt, mert nem lehetett kapni), s helyettesítették egy keskeny piros
szalaggal. Nem lehetett kapni a koptatót sem, s így lassan az is
lemaradt a viselet aljáról.
Vándorcigányok
(Fotó: Vákár László) |
Napjainkban a Gyergyói-medencében a rokolyák anyaga minden községben a
piros-fekete csíkos lett, ahol még találnak régi anyagot, azt
felhasználják.
A csomafalvi mellény fekete, hímzett, a hímzés: kis csokrok, piros
tulipán, fehér gyöngyvirág, zöld levél között. A mellényen az
asszonyoknak a zsinórozása zöld, a leányoké pedig piros. Ez is egy
helyi sajátosság volt.
A mellény összetűzését rejtett kapcsolással oldották meg. A plátkára
sűrűn fehér gombokat varrtak fel fekete cérnával, tyúklábason. A
mellény hátára alul középen fehér gombokból fekete cérnával egy V betűt
varrnak. Ez is a gyergyói sajátosságok közé tartozik.
Cigánylányok
(Gyergyóremete. Fotó: Gáll Miklós) |
Ugyancsak a Gyergyói-medence sajátosságaként könyvelhetjük el, hogy a
rokolya és a mellény között nem volt szabad az ingnek kilátszania.
Ezért a rokolyára úgynevezett hámistrangot varrtak, amelyet a vállakra
az ing alá felhúzattak, s ez tartotta a rokolyát, hogy ne csússzon le.
Régebb a rokolya aljára koptatónak kefezsinórt varrtak. Buzás Gerő
szerint a gyergyóalfalvi lányok egy időben a viseletben hordták a piros
pruszlikot (mellényt) a piros csizmával. A kiegészítő a lányoknál a
piros szalag és a gyöngy, az asszonyoknál a gyöngy volt. A lábbeli a
régi szokás szerint minden évszakban a csizma volt.
Napjainkban nyáron a viseletet fekete félcipővel társítják. A borzontiak nyáron már régtől a fekete spanglis cipőt hordják.
|
