A budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (2008-ban a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium által nívódíjjal kitüntetett) vándorkiállítása a kór több évszázados történetét mutatja be. Első helyszínén, a Tarisznyás Márton Múzeumban 2009. október 16. - november 21. között lesz látható, ezután Székelyudvarhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába és Marosvásárhelyre utazik.

A pestist, avagy a „Fekete Halált“ a Yerisina (korábban Pasteurella) pestisként elnevezett baktérium okozza, mely a világ legszívósabb és legveszélyesebb élőlényeinek egyike. Ez a baktérium különféle rágcsálók, leginkább patkányfélék vérében él, s időnként, máig tisztázatlan okokból elszaporodik, megöli a gazdaállatot, majd legyek vagy bolhák segítségével terjedve járványokat okoz. A pestis több nagy hulláma között a legnagyobb a Fekete Halál volt, mely 1346-ban érte el a Krímet. 

Egy kortárs krónikás, Gabriel de Mussis számolt be arról, hogy a tatár seregek Kaffa (Feodosia) ostromakor pestises hullákat katapultáltak, ekképpen alkalmazva a történelem első biológiai fegyverét. Az elkövetkezendő 400 évben a pestis újra és újra lecsapott, többek között az 1710-es években az Osztrák Birodalomban, véget vetve a Rákóczi-szabadságharcnak is. 

Miközben egész Európát sokkolta, a járványnak pozitív hatásai is voltak: ösztönzően hatott az orvostudomány fejlődésére, a nemzeti tudományos nyelvek kialakulásának adott lökést.

A vándorkiállítás ezt az összetett jelenséget, a betegségről szóló különféle magyarázatokat, értelmezéseket, a pestisjárványok hatását, szellemi, mentalitásbeli következményeit, a félelmet és reményt, a kétségbeesést és küzdelmet kívánja a látogató elé tárni.

Magyar László András beszéde a megnyitón:

Bár a járványok kórokozói szinte egytől-egyig állati eredetűek, maguk az epidémiák az ember világának teremtményei. Ahhoz ugyanis, hogy egy járvány kialakulhasson, meghatározott népsűrűség, népességszám és a kommunikáció olyan, csupán a fejlettebb társadalmakra jellemző formái szükségesek, mint a kereskedelem, a közlekedés, a népmozgás vagy éppen a hadjáratok. Hiszen a kórokozóknak hordozókra van szükségük, olyan eszközökre, amelyek segítségével egyik helyről, egyik egyedről, egyik népcsoportról a másikra juthatnak. Ezért mondhatjuk el azt is, hogy a járványok egyidősek az emberi történelemmel, az emberi civilizációval, vagyis az epidémiák nem szörnyű balesetek, hanem a civilizáció szükségszerű következményei. Egy-egy járvány azonban nem csupán elkerülhetetlen tünete a civilizációnak, hanem fejlődésének eszköze és előmozdítója is egyben. Erre a különös, kevéssé ismert igazságra kívántuk kiállításunkkal felhívni a figyelmet. A pestis, a fekete halál története ugyanis kiválóan bizonyíthatja tételünket.

  A 14. században támadó, minden korábbinál pusztítóbb pestisjárvány kórokozója a Fekete-tenger vidékéről, háborúk következtében, ám kereskedelmi hajókon került kontinensünkre. Arra a kontinensre, mely az akkori világ egyik legsűrűbben lakott vidéke volt, és bonyolult kommunikációs viszonyokkal, gazdag kultúrával, jó úthálózattal, viszonylag fejlett közlekedéssel, jelentős lélekszámmal büszkélkedhetett. Azt mondhatnók, Európát éppen fejlettsége tette alkalmassá arra, hogy egy pestishez hasonló világjárvány áldozatává váljék, és néhány esztendőn belül rettenetes árat fizessen fejlettségért. Kontinensünk a 14. századi pestis-járvány első hulláma alatt valószínűleg – hiszen pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre – lakosságának egyharmadát vesztette el. Jellemző módon a legnagyobb, gyakran 50-60%-os veszteséget éppen a legfejlettebb nagyvárosok: Firenze, Párizs, Milánó, Nápoly, illetve a legfejlettebb vidékek: Burgundia,Észak-Itália, a Rajna-vidék szenvedték el. Minél elmaradottabb volt azután egy terület, minél kisebb volt a népsűrűsége, minél primitívebb kommunikációs hálózata, annál nagyobb biztonságban érezhette magát az epidémiával szemben. A járvány azonban – s megint csak éppen azért, mert fejlett kultúrájú vidékeken dühöngött – nem csak pusztítani, hanem különös módon építeni, gazdagítani is képes volt. Minden rosszban van valami jó – mondhatnók –, ám ez esetben a valami igen sokoldalúan bontakozott ki. Hiszen a pestis nem csupán a társadalmakat, a gazdasági életet, a tulajdonviszonyokat alakította át egyszerűen azért, mert felértékelte a munkaerőt, megnövelte az életben maradottak vagyonát, sokhelyütt felszabadította a jobbágyokat, hanem az élet szinte minden területén kifejtette hatását. A korábban intézményesült vallási formákat a rettentő sokkhatás és a nyomában feltámadó szüntelen rettegés átformálta, a kereszténység egyénibb, szenvedélyesebb, bűnbánóbb és extatikusabb vallássá változott. (talán nem túlzás azt álltani, hogy a pestis és a másfél évszázaddal később lecsapó szifilisz-járvány döntő szerepet játszott a reformáció kialakulásában is). A fekete halál hatására a művészetben új, komorabb és szorongatóbb ábrázolásmódok, különös jellemző témák – például a dance macabre, a haláltánc témája – jelentek meg. Az orvostudomány a sorozatos kudarcok hatására szintén új utak keresésére kényszerült, ugyanakkor a járvány-sújtotta városokban felértékelődött az orvos szerepe is, társadalmi rangja pedig emelkedett. Ráadásul a tanácsadókat, a járványügyi rendeleteket, hogy igazán sok emberhez juthassanak el, egyre inkább nemzeti nyelven kezdték terjeszteni, így a nemzeti orvosi és tudományos nyelvek kialakulásához is jelentősen hozzájárult ez a szörnyű betegség. Mivel viszont a járvány elleni védekezés fő eszköze ekkoriban a karantén, a vesztegzár intézménye, a hügiéné felé tett első néhány lépés, az életmód és életrend, illetve a temetkezések szabályozása volt, ám ezeket az eszközöket az egyén nem, csupán a közösség együttesen volt képes alkalmazni, Lassanként kiformálódott az a közegészségügyi rendszer is, amelyet mai világunkból is jól, talán a kelleténél is jobban ismerünk. A közegészségügyi intézkedések hathatós foganatosítása érdekében viszont az egyénnek a közösség, vagyis az államhatalom javára egyre több jogáról kellett lemondania. Az állam ekkortól kezd beleszólni komolyabban az egyéni életbe, ekkortól kezdi hirdetni azt az igényét, hogy szabályozhassa, ellenőrizhesse az egyén tevékenységét, mozgását, kommunikációját, sőt magánéletét is. Vagyis a modern állam kezdeményei is e járvány hatásaiban kereshetők. Mindemellett a mindennapi élet ezernyi apróságában is felfedezhetők a fekete halál, vagy az általa keltett sokk hatásai, az ünnepek számának emelkedésétől, a ruhadivatokon, az étkezési szokásokon át a vidéki villaépítés városi tradíciójáig. A pestis ezen túl befolyásolta az irodalmat – gondoljunk csak Boccaccio Dekameronjára, mely éppen egy pestis elől vidékre menekült városi társaság bemutatásával indul – a drámairodalmat (például az Akárki típusú játékok inspirálásával), a költészetet, sőt, állítólag a zenét is. De hatalmas lépéseket tett a pestis közvetett hatására az építészet (ez a gótikus katedrálisok kora), a közlekedés (a gyakori meneküléshez jobb utakra és kocsikra volt szükség), a pénzgazdálkodás (a menekülők könnyebben vihették magukkal vagyonukat pénz formájában, így elterjedt a pénz használata), sőt még a csillagászat is (egyes elméletek szerint ugyanis a járvány az üstökösök mozgásával állt kapcsolatban, ezért ezek mozgását is kezdték alaposabban megfigyelni).

  Láthatjuk tehát, hogy egy oly jelentős járvány, mint amilyen a 14. századi európai pestis volt, nem csupán a civilizáció terméke, következménye, hanem ugyanennek a civilizációnak megtermékenyítője, sőt szinte építőanyaga is lehet. A Fekete Halál hatásai és következményei szerteágazók és sokirányúak. E sokféle hatást, következményt, pozitív hozadékot próbáltuk meg kiállításunkkal bemutatni, anyagunkat négy témakör, a közegészségügy, a művészet, a vallás és az orvostudomány alapján csoportosítva. S mindemellett – némi hátsó szándékkal – arra is szerettük volna fölhívni látogatóink figyelmét, hogy szűkebb szakmánk az orvostörténelem, nem csupán a történettudomány valamely jelentéktelen ága, hanem olyan diszciplína, mely képes e sokféle jelenség közt kapcsolatot teremteni, s e kapcsolatokat értelmezni is.

Végül engedjenek meg két mondatot arról, kiknek is szántuk ezt a kiállítást. Elsősorban azoknak, akik szeretnek elgondolkodni a múlt eseményein, mert azt remélik, hogy ezáltal útmutatást kaphatnak arra vonatkozóan is, hogy most, ma miként érdemes élniök. Másodsorban azoknak készítettük a tárlatot, akik történelmet tanítanak és tanulnak, hogy  segitségével teljesebb képet kaphassanak a múlt egy szeletéről. Harmadrészt pedig azok figyelmébe ajánljuk munkánk eredményét, akik hajlandók a világ dolgait a maguk összetettségében, ellentmondásos voltában, bonyolult összefüggéseiben és gazdagságában – indulat és előítélet nélkül szemlélni. Hiszen mindig csak ekképpen szabadna világunkra tekintenünk.

Fotók a megnyitóról:

Műtárgyak: