2011. július 15-én, pénteken 18.00 órától nyílik meg Páll Etelka - Székely festékesek című kiállításunk, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt. A kiállítást a magyarországi kézműves mester, textilművész, Kemendi Ágnes nyitja meg. 

Kemendi Ágnes beszéde a megnyitón:

Székely festékesek - egy kiállítás margójára

Újraszőtt szőnyegek – mit is jelent újraszőni, fáradságos munkával újra elkészíteni valamit? Valamit, amit egyszer már valaki megalkotott. 

Lehet egyszerűen értékőrzésnek tekinteni. Mulandó anyagok, gyapjúszőttesek esetében különösen fontos feladat ez is.

Lehet tisztelgés az alkotók előtt, az ismeretlen székely elődök iránti tisztelet, megbecsülés kifejezése. Vagy maga a gyűjtő, a tudós-tanár ember, Viski Károly munkássága előtti mély meghajlás. 

Nem lebecsülendő ez a gesztus sem: belekapaszkodni a múlt ritka szépségű alkotásaiba, kiemelni ezeket a tárgyakat a homályból. Felvenni újra a fonalat, éppen ma, amikor az egyéniség századából átléptünk a 21. századba, amelyben „ahány ember, szinte annyi kultúra” él egymás hegyén-hátán. 

Mégis, ennél többről van szó, sokkal mélyebb üzenete van ennek. 

Páll Etelka újraszőtte a Viski Károly által egybegyűjtött, és 1928 –ban közzé tett, 16 darabból álló székely festékes szőnyegeket.

 Újraszőtte, és új színekben mutatta meg, mi bennük a szép, a maradandó. A művészi fantáziát hívta segítségül ehhez a munkához. „A művészi ábrázolás, a művészi fantázia segítségül hívása, melyhez Lükő Gábor is gyakran  folyamodott, különösen a színezésben nyerhet nagy távlatokat. Pozsgai Péter, Lükő életműkiadója írja ezeket a sorokat (melyekkel emlékeztetni szeretnék a tavaly ilyentájt, az Iharos Népművészeti Egyesülettel tartott közös emlékestre is). Gábor bácsi is előszeretettel színezte a régészeti leletek kompozícióit, a fellelhető motívumokat, hangsúlyozva az anyagtól független ornamentika létezését.” 

Az új színekben szőtt festékesek Páll Etelka vezetésével a szövő-fonó „szentasszonyok” ” – mindenekelőtt  Portik Erzsébet és Benedek Katalin keze nyomán művészileg megújultak. Bánszky Pál írja a korszerűség és hagyomány kapcsán: „A hagyomány az ember műve, ezért azt szüntelenül újra kell értékelni. Meg kell ismerni az elődök kultúráját, a tapasztalatokat át kell venni, az értékeit, szemléletét, törvényeit fel kell használni, és a 

mai körülményekhez, az emberek igényeihez igazodva továbbfejleszteni. Ma létfontosságú feladatunk az olyan alkotás, amely egyidőben fogja fel a múltat és a jövendőt.”

A színek gyönyörű kompozíciójával itt új alkotás született. 

Na és a festékek! Természetesen növényi festékek - az ember ősi színezőanyagait látjuk és érezzük a szőtteseken. Természetesen? Olyan könnyeden, magától értetődően, természetesen hangzik. Ez a „természetesség” azonban egyáltalán nem egyszerű, s nem is kicsi vállalkozás!  A növényekkel való festés, e régi kézműves technika felelevenítése nem pusztán értékmentés, bármekkora legyen is kultúrtörténeti, néprajzi jelentősége! Festékekkel bánni, festékeket előállítani a növényekből, a színekhez közel kerülni - valódi kapcsolatot teremt a létezés anyagi és szellemi szintjei között.

Egyfajta hitvallásnak tekinthetjük a ma rendelkezésünkre álló számtalan festőanyag közül mégis növényi festéket választani az alkotómunkához.

Az a szerteágazó tevékenység, amivel a természetes növényi festékek ismerete és felhasználása, a festékekkel való „bajmolódás” együtt jár, arra figyelmeztet bennünket, hogy az embernek minden áron meg kell találnia az utat egy természetesebb, egyszerűbb, kiegyensúlyozottabb élet lehetősége felé. Ezért fordul egyre nagyobb figyelem világszerte a hagyományok és az emberi műveltség alaprétegét hordozó népi kultúrák felé. Ez az a kipróbált és bevált tudás, amely minden időben felhasználható, és ami a túléléshez nélkülözhetetlen.

A múlthoz visszatérés, a hagyományokkal való kapcsolatfelvétel vágya és igénye nem nosztalgikus menekülés, nem a jelenből való kiugrás, nem megszökés a jelen problémái elől.

Minden, ami volt és ami lesz, része a jelennek, itt van velünk, bennünk és körülöttünk. A múlt nem csupán tanulságként szolgálhat nekünk, melyet csak alkalmazni kellene a jelenre.

A múlt maga az eleven életfolyamat.

A kapcsolatfelvétel az évezredes tapasztalatokkal, a folytonosság tudatának helyreállítása - a múlttal való cselekvő párbeszéd képességének megőrzése, melyre azért van szükség, hogy az ember megértse az élet törvényeit, felismerje önmagában és környezetében a jót, ami létezésének szépségét és belső igazságát alkotja.

(Oláh Andor, Tarján Gábor és Andrej Tarkovszkij gondolatainak felhasználásával)

Végezetül engedjenek meg egy kis kitérőt! Szakmai utam első állomása a székelyföldi Kászon-vidék volt. Nem is hallottam róla korábban, olvastam csupán, hogy a kászoni falvakban az 1950-es években még éltek emberek, asszonyok, akik értettek a szövéshez, s a gyapjúfonalak növényi festéséhez. 

Úgy gondoltam, akár még találhatok valakit én is azok közül, akikről Szentimrei Judit beszámolt a Kászoni székely népművészet című, Kós Károllyal és Nagy Jenővel közös könyvében. 1984-85-ben készítettem ezt a felvételt: Karácsony Ádámné, Teréz néni az “ezeréves” festékes előtt. Azóta kultikus tárggyá nőtt a szememben a “burjános szőttes”.

A 17. század óta jegyzett székely szőnyegek népművészetünk legrégibb emlékei közé tartoznak. A festékes szőttes „csodálatos ornamentikájával és mértéktartó, nagy tónuskülönbségű színezésével a hajdani paraszti lakásbelső fejedelmi dísze volt. Díszítettsége, szépsége, értékes volta miatt a templomok belső díszéül is szolgált” – írja Farkas Irén. S ahogyan maga Viski Károly fogalmazott: „az itt bemutatott szőttemények…a magyar föld, a magyarság termékei, melyek igen ősi gyakorlat végső emlékei”. Burjános festésük révén olyan tudást is őriznek és adnak át nekünk, mely a textilművességnél is régibb, s melyet más mesterségek, tárgyak ilyen elevenen már nem őriznek. A festékesek eredeti régi színei a rozsdabarna-rozsdavörös, a tubáksárga, a kék s a nyers gyapjúszínek. A használatos növényekről, eljárásokról jónéhány leírás, recept maradt fenn gyűjtésekből, többen foglalkoznak is vele - de hát ez épp itt nem szorul bizonyításra!

Jómagam a szövéshez nem értek, csak elképzelem, ahogyan az ember – az ember lánya ül a fonalak szabta mértani rendhez láncolva, s képzelete vetüléke az, ami a szőttemény minden során apró jeleket hagy nekünk. Végtelenül türelmes, alázatos munka ez, csak tartson az idők végezetéig!

„Az ember magában alkot, de csak más emberekkel együtt élhet alkotó életet.”  Ehhez a közös gondolkodáshoz, tevékenységhez tiszta szívből kívánom a legjobbakat! 

Kérem, tekintsék meg a kiállítást, és gyönyörködjenek benne!

Kemendi Ágnes, Nagykovácsi - Gyergyószentmiklós,  2011. július 15.